Kompetencia alapú oktatás
2000-ben, az OECD kezdeményezésére 15 éves diákok körében végezték el az első PISA (Program for International Student Assesment/folyamatos értékelés) felmérést, a 2000-es évben az olvasás-szövegértés képességének vizsgálatára.
A felmérés -szándékai szerint- a társadalmi szempontból értékes, hasznosítható tudást méri, azt, hogy a fiataloknak milyen tudásra van szükségük önmaguk fejlesztéséhez.
Ezért az iskolai tananyagtól eltávolodva, életszerű, komplex helyzetekben alkalmazható tudást mér.
A PISA-felmérés elmélete szerint csak az értelmes, megértett, átélt tudást lehet felidézni. A tananyag reprodukálására korlátozódó tudás ugyanis nem segíti az egyént önmaga fejlesztésében, személyisége kiteljesítésében.
Oktatástudományi kutatások alapján új tudáskoncepciót vezetett be, melyben a műveltség (literacy) és a kompetencia (competence) fogalma élesen elkülönül. A műveltség ezek szerint a kulturális beágyazottsággal, társadalmi meghatározottsággal függ össze, míg a kompetencia pszichikus folyamat, az értelmi képességek szerveződésével a középpontban: a képességek és készségek rendszerré szerveződését jelenti.
A PISA bevezette a kereszttantervi kompetenciák fogalmát, melyek nem egyetlen tantárgy tanulása alapján alakulnak ki, hanem számos iskolai tevékenység során fejleszthetőek, és az iskolázás legáltalánosabb céljai közé tartoznak. Azaz, az iskoláknak ezen kereszttantervi kompetenciák fejlesztését is célul kell kitűzniük.
Forrás: okm.hu, oki.hu
Tovább »
Általános információk- avagy mi is az a kompetenciamérés?
Az először 2001 őszén megrendezett országos kompetenciamérés jövőre, 2010-ben nyolcadik alkalommal méri fel a közoktatásról szóló törvényben meghatározott tanulók 6., 8. 10. évfolyamos csoportjának körében a szövegértési képességeket és a matematikai tudást. A mérésben alkalmazott feladatok nem a tankönyvek által közvetített tudás elsajátításának mértékét mérik; a felmérés célja nem az adott év tananyagának számonkérése, hanem azt vizsgálja, hogy a diákok az adott évfolyamig elsajátított ismereteiket milyen mértékben tudják alkalmazni a mindennapi életből vett feladatok megoldása során.
A szövegértés területen a különböző szövegekhez (elbeszéléshez, rövid történethez, magyarázó szöveghez, menetrendhez vagy éppen egy szórólaphoz) kapcsolódó kérdések jellemzően az információk visszakeresését, következtetések levonását, kapcsolatok felismerését vagy a szöveg részeinek vagy egészének értelmezését várják el a tanulóktól minden évben.
A matematikai tudás területén pedig az alkalmazott feladatok valamilyen életszerű szituációban megjelenő probléma matematizálását, megoldását és a megoldás kommunikálását kérik a tanulóktól a matematika különböző területeit érintve (mennyiségek és műveletek; hozzárendelések és összefüggések; alakzatok síkban és térben; események statisztikai jellemzői és valószínűsége).
A felmérés tartalmi kerete - amely meghatározza a kompetenciamérés feladataiban alkalmazásra kerülő műveleti területek belső arányait, az egyes kompetenciaterületek egymáshoz viszonyított mértékét, az alkalmazott feladatok típusait, a kérdések típusainak arányát, illetve az alkalmazott szövegtípusokat -, a közelmúltban jelent meg immár jogszabályba építve, hiszen a 3/2002 OM rendelet, a közoktatás minőségbiztosításáról 2007 április óta tartalmazza mindezeket.
A felmérést minden iskola minden 6., 8. és 10. évfolyamos tanulója megírja, az eredményekről a tanév rendjéről szóló rendeletben meghatározott időpontig minden iskola visszajelzést is kap. Ez segíti az iskolákat abban, hogy objektív képet kapjanak teljesítményükről, megismerjék erősségeiket és gyenge pontjaikat e két felmért tudásterületen. A mérési eredmények megismertetése az iskolákkal az alkalmazásképes tudás jelentőségének felismerésére és a javítás igényének erősítésére is alkalmas. Az évről-évre ismétlődő mérési eredmények a módszerek eredményességének mutatói is lehetnek az elkövetkező években.
A 6., 8. és 10. évfolyamon használt kérdőívek, feladatlapok elkészítését, továbbá a beérkezett adatok rögzítésével, az iskoláknak és az iskolafenntartóknak szóló jelentés elkészítésével kapcsolatos feladatokat az Oktatási Hivatal Közoktatási Mérési Értékelési Osztálya végzi.
Forrás: OKM
Tovább »
További információ bejegyzések a Blogteren