2000-ben, az OECD kezdeményezésére 15 éves diákok körében végezték el az első PISA (Program for International Student Assesment/folyamatos értékelés) felmérést, a 2000-es évben az olvasás-szövegértés képességének vizsgálatára.
A felmérés -szándékai szerint- a társadalmi szempontból értékes, hasznosítható tudást méri, azt, hogy a fiataloknak milyen tudásra van szükségük önmaguk fejlesztéséhez.
Ezért az iskolai tananyagtól eltávolodva, életszerű, komplex helyzetekben alkalmazható tudást mér.
A PISA-felmérés elmélete szerint csak az értelmes, megértett, átélt tudást lehet felidézni. A tananyag reprodukálására korlátozódó tudás ugyanis nem segíti az egyént önmaga fejlesztésében, személyisége kiteljesítésében.
Oktatástudományi kutatások alapján új tudáskoncepciót vezetett be, melyben a műveltség (literacy) és a kompetencia(competence) fogalma élesen elkülönül. A műveltség ezek szerint a kulturális beágyazottsággal, társadalmi meghatározottsággal függ össze, míg a kompetencia pszichikus folyamat, az értelmi képességek szerveződésével a középpontban: a képességek és készségek rendszerré szerveződését jelenti.
A PISA bevezette a kereszttantervi kompetenciák fogalmát, melyek nem egyetlen tantárgy tanulása alapján alakulnak ki, hanem számos iskolai tevékenység során fejleszthetőek, és az iskolázás legáltalánosabb céljai közé tartoznak. Azaz, az iskoláknak ezen kereszttantervi kompetenciák fejlesztését is célul kell kitűzniük.
Szövegértés, írásbeli szövegalkotás, fogalomhasználat, képesség az önálló ismeretszerzésre: jegyzet és vázlat készítése előadásról és írott szövegről, különböző forrásokból, forrásjelölés, idézet, verbális és vizuális információk(pl. illusztráció, tipográfia) együttes kezelése, célszerű gyűjtése, rendszerezése, felhasználása (pl. bizonyításban, magyarázatban, érvelésben), az információ értékének, jelentőségének felismerése, az információ-felhasználás néhány normája és etikai vonatkozása - önálló jegyzetkészítés a szövegelemzés eljárásaira építve (pl. kulcsszavak kiemelése, szerkezeti tagolás), az összefoglalás eljárásainak alkalmazása (lényegkiemelés, adatok rendszerezése, álláspontok elkülönítése, időrend követése).
Matematika
Matematikai modellalkotás, szövegértés, problémamegoldás, megfigyelő- és elemzőképesség, nyelv logikai elemeinek helyes használata, testek, síkidomok csoportosítása, elemek sorbarendezése, összefüggések felismerése, felírása, sorozatok készítése, ábrázolása, adatok gyűjtése grafikonról, diagrammokról, arányossági kapcsolatok felismerése, ábrázolása, grafikus megoldási módszerek alkalmazása, arányos következtetések, százalékszámítás, fontos és felesleges adatok kiszűrése, adatok alapján összefüggések megfogalmazása.
Január 22-én és 23-án került megrendezésre az Educatio 10. Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban. A kiállítás elsősorban azoknak a középiskolás diákoknak nyújtott segítséget, akik felsőoktatási intézménybe szeretnének készülni. Itt találkozhattak hazai és külföldi egyetemekkel, nyelviskolákkal, ahol tájékozódhattak a felvételi lehetőségekről, a képzési rendszerről, szakokról, tanulmányi és szociális juttatásokról, kollégiumi elhelyezésről. A kiállításon háttérintézmények, tankönyvkiadók, tanszergyártók és forgalmazók is képviseltették magukat közel tízezer négyzetméteren. A felsőoktatási intézmények standjai egymással is versenyeztek, és a kiállítás végén a legötletesebb és leginnovatívabb standok díjazásra kerültek.
A Waldorf-iskolák minden gyermek számára nyitva állnak, teljesen függetlenül vallási, nemi és egyéb hovatartozástól, a szülők aktuális anyagi helyzetétől. A leendő elsősök egy játékos, az iskolaérettséget vizsgáló felvételin vesznek részt. Természetesen más iskolák magasabb évfolyamaiból is érkezhetnek gyermekek.
Ki volt Rudolf Steiner, és mi köze a Waldorf-pedagógiához?
Rudolf Steiner filozófus és szellemtudós 1861-től 1925-ig élt, és működése merőben új minőséget hozott a mezőgazdaság, a művészet, a szociális élet, a gyógypedagógia és a pedagógia területén egyaránt. Az első Waldorf-iskolát 1919-ben Stuttgartban hozta létre, Emil Molt, a Waldorf Astoria cigarettagyár haladó szellemű és szociálisan érzékeny tulajdonosa felkérésére, a gyárban dolgozó munkások gyermekei számára. A Steiner által kidolgozott pedagógia - a gyermekek és fiatalok életkori sajátosságait teljeskörűen szem előtt tartva - a nevelés művészetét kívánja megvalósítani, tág teret adva a személyiség fejlődésének.
Szükséges-e zenei vagy egyéb tehetség a Waldorf-iskolához?
Az iskola legfőbb jellemzője, hogy minden irányú tehetség megélheti a kiteljesedés lehetőségét, ugyanakkor a festés, faragás, agyagozás stb. közben nem a végeredmény az igazán fontos, hanem az alkotás folyamata, melynek során a gyermekek sok egyéb képessége is fejlődik. A Waldorf-pedagógia legfőbb célja a gyermek értelmi és alkotó erőinek harmonikus kibontakoztatása.
Igaz, hogy többnyire tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek mennek Waldorf-iskolába?
Ez egyáltalán nem igaz, hiszen a „problémás“ gyermekek jelentkezésekor az osztálytanítók az egész osztályközösség érdekeit mérlegelik, és ennek alapján döntenek a felvételről. Az is fontos szempont, hogy ezek a gyerekek megkapják a szükséges egyéni fejlesztést is. Egyébként nincs eltérés az állami iskolákhoz képest a különböző adottságú gyermekek arányát tekintve.
Forrás: Nyíregyházi Waldorf Iskola
Szeretné, ha gyermeke zökkenőmentesen kerülhetne álmai középiskolájába? Segítse felkészülését az M. R. O. HISTORIA Könyvkiadó felvételire felkészítő kiadványaival!
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 600 millió Ft-os európai uniós pályázatot hírdetett meg középiskolák és gimnáziumok részére, mellyel a középiskolai érettségivel nem rendelkező, iskolákból lemorzsolódott fiatalokat támogatnák érettségijük megszerzését segítő programokkal. A vissza nem térítendő támogatás összege iskolánként 35-51 millió Ft között lehet. A program célja, hogy egyéni tanulási formák bevezetésével csökkentsék a tanulási kudarcot, a tanulók lemorzsolódását, és a tanárok képesek legyenek arra, hogy ismét bevonják az iskolarendszertől eltávolodott diákokat az oktatásba. Ezt segítendő, a pályázaton elnyert összeget a pedagógiai munkát támogató szolgáltatások vásárlására lehet felhasználni, mint például egyéni fejlesztési képzésekre, készségek-és képességfejlesztő programok szervezésére. A pályázat részleteiről bővebben a www.nfu.hu oldalon olvasható.
"Az egész gyermek olyan, mint egyetlen érzékszerv, minden hatásra reagál, amit emberek váltanak ki belőle. Hogy egész élete egészséges lesz-e vagy sem, attól függ, hogyan viselkednek a közelében."(Rudolf Steiner)
„ Az oktatás célja, hogy a fiatalokat felkészítse arra, hogy tudják magukat tanítani életük során” (Robert Hutchins
„A tanár minél többet tanít, a diák annál kevesebbet tanul. A tanítás zavarja az elsajátítást.” (Carl Rogers)
„Nem a tudásban van a boldogság, hanem a tudás megszerzésében.” (Edgar Allan Poe)
„A tanulás nem felkészülés az életre, a tanulás maga az élet.” (John Dewey)
„Az iskolának az a feladata, hogy a kérdezést természetes és leküzdhetetlen szokásunkká tegye.” (Örkény István)
Országos kompetenciamérés tesztgyűjtemény 10. o... - Az éves kompetenciamérésre való felkészüléshez kívánunk segítséget nyújtani a tizedikes diákoknak, formailag és tartalmilag is igazodva a központi tesztekhez. Javítókulcs segíti az önálló felkészülést...
Kompetencia… a szó, mely manapság gyakran emleg... - Kiadónk, az MRO HISTORIA Könyvkiadó két irányból igyekszik vevőkörét ’kompetenciás’ kiadványaival kielégíteni. Az első irány azon könyveket foglalja magába, melyek a minde...
Országos kompetenciamérés tesztgyűjtemények - Az MRO HISTORIA Könyvkiadó gondozásában a kompetenciamérés témakörében két sorozatban is jelentek már meg olyan tesztgyűjtemények, melyek magyar és matematika tantárgyakból több feladaton keresztül gyakoroltatjá...